A harmadik negyedévben 33,4 százalékkal nőtt évesítve az amerikai GDP

Gazdaság, 2020.12.22

A végleges adatok alapján az előzetes becslésnél 0,3 százalékponttal nagyobb, 33,4 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az Egyesült Államok bruttó hazai terméke a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis keddi jelentése alapján.

A harmadik negyedévben a Bureau of Economic Analysis (BEA) harmadik, végleges kalkulációja szerint 33,4 százalékkal nőtt évesítve a bruttó hazai termék (GDP) az Egyesült Államokban. A BEA első és második becslése alapján 33,1 százalék volt a harmadik negyedévi évesített GDP-növekedés.

A harmadik negyedévre vonatkozó növekedési számítást elsősorban a lakossági fogyasztás és a nem lakáscélú tárgyi kiadásoknak a vártnál nagyobb növekedése miatt kellett feljebb korrigálni a második becsléshez képest. Negatív korrekciós tényezőként lépett fel viszont a második becslésben figyelembe vettnél kisebb exportvolumen.

A lakossági kiadásokon belül a legnagyobb mértékben az élelmiszerekre, a lakhatóságra és az egészségügyi szolgáltatásokra fordított kiadások járultak hozzá a legnagyobb mértékben a GDP-növekedéshez. Az árucikkekre fordított lakossági kiadásokon belül a ruházati cikkek és a gépjárművek vezették a listát.

A második negyedévben évesítve 31,4 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék az Egyesült Államokban a tavaszi járványvédelmi zárlat következményei miatt.

Az Egyesült Államok gazdaságának a harmadik negyedévben elért 33,4 százalékos évesített növekedési üteme a valaha regisztrált legmagasabb érték, csakúgy, mint a második negyedévi 31,4 százalékos csökkenés.
https://www.bea.gov/news/2020/gross-domestic-product-third-estimate-corporate-profits-revised-and-gdp-industry-third
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!