A munkaerőpiaci reformprogramról tanácskoztak Veszprémben

Gazdaság, 2020.02.17

A hatékony munkaközvetítést szolgáló munkaerőpiaci reformprogram hatodik üteme indul Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyében, valamint a fővárosban, az országos bevezetés március 31-én zárul - mondta Karakó László, az Országos Foglalkoztatási Alap (OFA) Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a programról szóló tanácskozáson Veszprémben.

Hangsúlyozta, hogy a program lényege a munkahelyek felkutatása, valamint a munkalehetőség hatékony közvetítése a kormányhivatalokon keresztül az álláskeresők felé. Mint mondta, jelenleg a program hatodik ütemét vezetik be Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyében, valamint a fővárosban, országos bevezetése március 31-én zárul. Közölte: az OFA Nonprofit Kft. 34 programon dolgozik; az egyik legjelentősebb közelgő változtatás a felnőttképzési program reformja.

Hágen Tímea, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárságának főosztályvezetője kiemelte: a munkaerőpiaci reformprogram 2018 harmadik negyedévi indulása óta több mint 50 ezer ember jutott munkához, így a foglalkoztatottak száma 4 millió 520 ezer.

Hangsúlyozta: 2013 óta nő a gazdaság, 2019-ben 5 százalékos bővülést mutatott az előző évhez képest, amihez jelentősen hozzájárult a munkaerőpiaci reformprogram. Takács Szabolcs, a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja kitért arra, hogy a munkaerőpiaci reformprogram részeként a kormányhivatal foglalkoztatási osztálya előszűrést végez az álláskeresők között, majd ezt követően közvetít a cégek felé. Veszprém megyében tartósan másfél százalék alatti a munkanélküliségi ráta, kilenc járásban ezer fő alatti, egy járásban pedig 500 fő alatti az álláskeresők száma - mondta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!