A Rába igazgatósága jóváhagyta a Konferencia Hotel értékesítését

Gazdaság, 2021.04.08

A Rába Nyrt. igazgatósága közgyűlési hatáskörben jóváhagyta csütörtökön a társaság tulajdonában lévő Konferencia Hotel értékesítését árverés útján.

A járműipari holding a járványügyi veszélyhelyzet miatt a részvényesek jelenléte nélkül tartotta éves rendes közgyűlését, amelyen így az igazgatóság hozott határozatokat.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt határozatok szerint a Rába az idén nem fizet osztalékot, a 2020. évi eredményét eredménytartalékba helyezi. Tavaly részvényenként 20,18 forint osztalékot kaptak a társaság tulajdonosai.

A Rába 2020. évi, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti egyedi beszámolóját 22,006 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 69,481 millió forint átfogó eredménnyel fogadták el.

A konszolidált, IFRS szerinti beszámoló 42,205 milliárd forintos mérlegfőösszeget és 1,030 milliárd forint veszteséget mutat. A Rába 2020-ban 38,754 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el az előző évi 49,782 milliárd forint után.

A Győr belvárosában található Konferencia Hotel Rába értékesítése több éve szerepel már a társaság terveiben. Jelenlegi funkciója nem tartozik a vállalat core tevékenységei közé, és az ingatlanban sem a vállalat, sem leányvállalatai nem folytatnak tevékenységet, így az értékesítés nem befolyásolja a vállalatcsoport operatív működését.

A rendezvényközpontként és szállodaként üzemelő ingatlan 335 millió forintos bekerülési költségen szerepel a társaság nyilvántartásában. Az ingatlant értékelő független DLA PIPER Business Advisory Kft. a hotel piaci értékét 1,146 milliárd forintban határozta meg 2021. február 28. fordulónappal. Az ingatlant árverésen tervezik értékesíteni, nettó 1,146 milliárd forintos kikiáltási áron a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által működtetett elektronikus aukciós rendszeren keresztül. Az ügylet átfutási idejét legalább három hónapra becsülik.

A napirenden - részvényesi előterjesztésre - szerepelt az is, hogy az igazgatóság az osztalékpolitika értelmében tegyen javaslatot az értékesítésre kerülő Városréti ingatlan-együttes bevételének osztalékként történő felosztására a részvényesek között, erről azonban nem hozott döntést a plénum.

A Rába részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A papír 1385 forinton zárt csütörtökön, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 1625, a legalacsonyabb 772 forint volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!