A román államháztartási hiány elérte a GDP 1,14 százalékát február végén

Gazdaság, 2021.03.29

A román konszolidált államháztartási hiány elérte a román bruttó hazai termék (GDP) 1,14 százalékát február végén, a tavalyi év első két hónapjában jegyzett 0,73 százalékos deficithez képest - közölte hétfőn a román pénzügyminisztérium.

Az első hónap után a hiány 0,33 százalék volt. A szaktárca közlése szerint januárban és februárban 4,18 milliárd lej (853,54 millió euró), a GDP 0,37 százaléka maradt a gazdaságban a koronavírus-járvány elleni védekezésre.

Az államháztartás bevételei 4,1 százalékkal nőttek a tavalyi év első két hónapjához mérten, ugyanakkor a kiadások 11 százalékkal emelkedtek. A személyzeti kiadások, vagyis az állami bérekre fordított összegek 6,6 százalékkal nőttek, a szociális támogatások - amelyek magukban foglalják a nyugdíjakat is - 16,9 százalékkal emelkedtek. A közberuházásokra fordított kiadások is 27,5 százalékkal voltak nagyobbak éves összevetés szerint. Tavaly egész évben a román államháztartás hiánya elérte a GDP 9,79 százalékát. Az idén 7,16 százalékos deficittel számol a bukaresti kabinet úgy, hogy a bevételek 13 százalékos növekedésében és a kiadások 5 százalékos emelkedésében reménykedik 4,3 százalékos gazdasági növekedés mellett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!