A vártnál kevésbé emelkedett februárban a német kiskereskedelmi forgalom

Gazdaság, 2021.04.01

A piaci várakozásoktól elmaradó mértékben emelkedett februárban a kiskereskedelmi forgalom Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló csütörtöki jelentése alapján.

Februárban az előző havihoz képest ár, naptári és szezonális kiigazítással 1,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a januári 4,5 százalékos havi csökkenés után. A szakma 2,0 százalékos havi növekedést várt februárra.

Az egy évvel korábbitól 9,0 százalékkal maradt el a februári kiskereskedelmi forgalom, míg januárban 8,7 százalék volt az éves elmaradás. Elemzők az egy évvel korábbinál 6,3 százalékkal kisebb kiskereskedelmi forgalmat vártak februárra. Február volt a koronavírus-járvány által nem érintett utolsó hónap 2020-ban.

Az élelmiszerek, italok és dohánytermékek forgalma reálértéken 1,6 százalékkal, nominálisan pedig 0,1 százalékkal csökkent az idén februárban az egy évvel korábbihoz képest. A szupermarketek forgalma reálértéken 0,9 százalékkal, nominálisan pedig 0,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A kiskereskedelmi szaküzletek, kisboltok forgalma viszont reálértéken 7,0 százalékkal, nominálisan 5,1 százalékkal csökkent éves bázison.

A nem élelmiszeripari cikkek kiskereskedelmi forgalma reálértéken 13,8 százalékkal, nominálisan 13,0 százalékkal csökkent februárban az egy évvel korábbihoz képest.

Az internetes kiskereskedelmi portálok csomagküldő forgalma 34,1 százalékkal emelkedett éves bázison reálértéken és 35,2 százalékkal nominálisan az idén februárban.
https://www.destatis.de/DE/Presse/Pressemitteilungen/2021/04/PD21_162_45212.html
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!