TV műsor

A Világbank szerint a román gazdaság alig 0,3 százalékkal nő az idén

Gazdaság, 2020.04.09

A Világbank jelentősen rontotta a román gazdaság idei kilátásait, így 2020-ra alig 0,3 százalékos gazdasági növekedést prognosztizált a korábbi 3,8 százalékhoz mérten.

A Világbank csütörtökön tette közzé tavaszi jelentését. A nemzetközi pénzintézet arra számít, hogy az idei első fél évben a román gazdaság teljesítményét jelentősen rontja a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében meghozott korlátozó intézkedések, amelyek megbénítják a gazdaságot. Azzal számolnak, hogy a második fél évben lassú felfele ívelés következik. A Világbank ugyanakkor azt sem tartja kizártnak, hogy az idén a román gazdaság recesszióba kerül, ennek elkerülése érdekében adópolitikai intézkedéseket javasol, amelyeket mind nemzeti, mind uniós szinten össze kell hangolni. Emellett szükségesnek tartja a közberuházások ösztönzését és az uniós támogatások hatékony felhasználását, a közigazgatás reformját, az állami vállalatok hatékonyságának növelését.

A román kormány az idei állami költségvetést eredetileg 4,1 százalékos gazdasági növekedésre építette. A jövő évre a Világbank 4,4 százalékos román gazdasági növekedéssel számol. A nemzetközi hitelintézet 5,5 százalékos GDP-arányos román államháztartási hiányt valószínűsít az idei évre a Bukarest által tervezett 3,6 százalékhoz képest. Megállapították, hogy az államháztartásra jelentős nyomást gyakorol a szeptembertől tervezett 40 százalékos nyugdíjemelés is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!