Agrárminiszter: megduplázódott a hazai nyúlfogyasztás

Gazdaság, 2020.10.17

Az elmúlt három évben megduplázódott a hazai nyúlfogyasztás - közölte az agrárminiszter szombaton, a Csak nyúl elnevezésű 17. debreceni nyúlfesztivál megnyitóján.

Nagy István azt mondta, hogy az itthon méltatlanul elfeledett nyúlhús az egyik legegészségesebb táplálék, a legmagasabb a fehérje tartalma és a legalacsonyabb a koleszterin és a zsírszintje.

Felidézte, hogy három évvel ezelőtt az Agrármarketing Centrummal és a nyúl terméktanáccsal közösen indítottak kampányt a 21. század fehérje forrásának tartott nyúlhús népszerűsítésére. Ennek is köszönhető, hogy a korábbi 15-20 dekagrammos hazai átlagfogyasztást sikerült megduplázni - fűzte hozzá.

Az agrártárca vezetője elmondta: jelenleg is nyitott egy 50 milliárd forintos, állattelepek korszerűsítését szolgáló pályázatuk, amelyre nyúltelepi beruházásokat is várnak. Az eddigi jelzések alapján örömtelinek nevezte a nyúltenyésztők fejlesztési szándékát, aminek eredményeként új, nagy nyúltelepek lesznek Magyarországon.

Nagy István felhívta a figyelmet ugyanakkor az otthoni nyúltartásra: két anya és egy bak egy család egész éves húsigényét ki tudja elégíteni, tartásukhoz pedig a kerti melléktermékeket is fel lehet használni, így a nyúlhús nem csak a legegészségesebb, hanem a legolcsóbban előállítható termék is. "Ott a helye a vidéki megújuló Magyarországon" - nyomatékosította a tárcavezető.

"Ha szeretnénk a magyar gasztronómiát megújítani, akkor a nyúlnak ott a helye az asztalon" - mutatott rá az agrárminiszter.

Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke hozzátette: évente 580-600 tonna friss, csomagolt terméket értékesít az ágazat a hazai áruházláncokon keresztül, szeretnék ezt a mennyiséget 5-10 százalékkal növelni.

Ugyanakkor - tette hozzá - Magyarország Európa legnagyobb nyúlhúsexportőre: a termelés 97 százalékát, mintegy 4,5 millió nyulat, több mint tízezer tonna nyúlhúst szállít elsősorban Svájcba, Németországba, a Benelux-államokba, Olaszországba, illetve a Távol-Keletre - sorolta a szakember.

A 17. nyúlfesztivált évről-évre Debrecen józsai városrészében, a Tócó-patak partján rendezik meg. Erre is utalva Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester és Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője is kiemelte, hogy a Józsa az egyik legdinamikusabban fejlődő városrész.

Kiemelték: a Tócó-patakban jelenleg alig van víz, de a környezet néhány év múlva megváltozik, amikor megvalósul a régen várt Civaqua program és a Tisza vizét a Keleti-főcsatornán és a Tócó-patakon át a városba vezetik.

Az idei Csak nyúl elnevezésű fesztiválon is ötven csapat készít különféle nyúlételeket a Tócó-patak partján - jelezte a helyszínen Balázs Ákos (Fidesz-KDNP) alpolgármester, aki bejelentette azt is: a fesztiválon résztvevő csapatok fákat is ültetnek a helyszínen az Ültessünk 10 000 fát Debrecenben program keretében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!