AKI: csökkent a búza és a kukorica termelői ára tavalyhoz képest

Gazdaság, 2023.03.29

Jelentősen csökkent az étkezési búza, valamint a takarmánybúza és a takarmánykukorica ára Magyarországon tavalyhoz képest, de még egyik se érte el a 2021-es szintet - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentésében.

Az étkezési búza áfa és szállítási költség nélküli termelői ára tonnánként 88,2 ezer forint, 19 százalékkal csökkent egy év alatt. A takarmánybúza ára 13 százalékkal mérséklődött, tonnánként 86,5 ezer forint.

A takarmánykukorica a tavalyi azonos időszakhoz képest 11 százalékkal lett olcsóbb, március harmadik hetében 92,3 ezer forintba került egy tonna. Ugyanennyi ipari napraforgómag 189,9 ezer forintba került az összesítés szerint, az éves árcsökkenés 28 százalékos. A búza és a kukorica világszinten is egyre olcsóbb a márciusi adatok alapján - mutatott rá az AKI. A szakértők a nemzetközi kereslet lassulására számítanak, miközben Ausztrália búzából termésrekordot érhet el. A jelentős kínálat a kukorica árát is levitte, az olajos növények nemzetközi piacán ugyancsak visszaesés mutatkozik - áll az intézet összefoglalójában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!