Aláírták a Duna-mente-Fejér megye különleges gazdasági övezetről szóló megállapodást

Gazdaság, 2021.07.22

Aláírták a Duna-mente-Fejér megye különleges gazdasági övezetről szóló megállapodást csütörtökön, a szerződést a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, valamint a két székhelytelepülés, Iváncsa és Rácalmás polgármestere írta alá.

Molnár Krisztián (Fidesz-KDNP) megyei elnök elmondta, hogy az aláírást megelőzően a közgyűlés jóváhagyta a szerződéseket, mint ahogy a két település képviselőtestülete is ugyanezt tette korábban. Jelezte, hogy az övezetben Adony és Kulcs is helyet kapott, szerves részei lesznek, hiszen földrajzilag és gazdaságilag érintettek azokban a nagy beruházásokban, amelyek a térségben zajlanak.

Az elnök hangsúlyozta, elsődleges céljuk a négy településen élő emberek életkörülményeinek javítása. Megjegyezte, az is az övezet létrehozása mellett szólt, hogy olyan komoly beruházások valósulnak meg Iváncsán és Rácalmáson, amelyek lényegesen meghaladják a helyi önkormányzatok kapacitását például adórendelet és vagyonrendelet alkotásban, vagy településrendezésben.

Molnár Krisztián arról is beszélt, hogy az iparűzési adóból Rácalmáson és Iváncsán lényegesen több pénz marad, mint eddig, míg a másik két településen a nulla forinthoz képest több százmilliós támogatások érkeznek majd. Megjegyezte, hogy a baloldali ellenzék szerint Dunaújváros ellen szól az övezet létrehozása, holott jogilag nem lehet része az övezetnek éppen a jogszabály azon módosítása miatt, amit ők terjesztettek be, miszerint megyei jogú város nem lehet része különleges gazdasági övezetnek.

Schrick István (Városvédők) Rácalmás polgármestere közölte: szerdán egyhangúlag megszavazta a helyi testület a megállapodást, miután megbizonyosodtak róla, hogy a megállapodásban minden benne van, amiről korábban szó volt. Költségvetési bevételük több mint 80 százaléka adóbevétel, ezért létfontosságú volt e bevétek biztosítása, amelyek jelentős fejlesztéseket hoznak a településnek - tette hozzá.

Molnár Tibor Iváncsa független polgármestere is arról számolt be, hogy a helyi képviselő testület nagy többséggel támogatta a megállapodást. Úgy vélte, jó megállapodást kötöttek, amely hosszú távon kedvező lesz számukra.

Ronyecz Péter Adony független polgármestere kiemelte: az iparűzési adóról szóló törvény nem igazságos, mert csak azoknak a településeknek kedvez, amelyek közigazgatási területén nagy cégek vannak. Ez a megállapodás igazságosabb szemléletet hoz, mert a negatív hatásokat tűrő településeknek végre kézzel fogható forrásokat és fejlesztéseket hoz - mondta.

Jobb Gyula (Fidesz-KDNP) Kulcs polgármestere azt hangsúlyozta, hogy politikai hovatartozás nélkül mindegyik településvezető kiáll az övezet létrejötte mellett, mert elsődleges céljuk saját településük fejlődése, amit a megállapodás garantálni fog.

Molnár Krisztián május 18-án jelentette be, hogy különleges gazdasági övezet jöhet létre Fejér megyében, amit a megyei önkormányzat az érintett települések vezetőivel közösen javasol létrehozni Iváncsa, Rácalmás, Adony és Kulcs területén. Az ezzel kapcsolatos kormányhatározat szerint július 1-től létezik az övezet.

A megyei elnök akkor azzal indokolt, hogy a térség dinamikusan fejlődik, több nagyobb beruházás miatt kellett a különleges gazdasági övezet. Példaként említette, hogy az SK Innovation 681 milliárd forintos zöldmezős beruházással legnagyobb európai egységét építi fel Iváncsán és 2500 új munkahelyet teremt, mellette a török Yaris Kabin épít 6,5 milliárd forintból telephelyet 150 munkahelyet létrehozva, illetve Rácalmáson a Hankook a világ egyik legkorszerűbb abroncsgyárát működteti 3300 alkalmazottal 2007 óta, s a cég 2022-re tervez egy nyolcmilliárdos beruházást.

Az ellenzéki együttműködésben részt vevő pártok vezetői szintén május 18-án tartottak sajtótájékoztatót, amelyen egyöntetűen azon az állásponton voltak, hogy az Iváncsa, Kulcs, Adony és Rácalmás területén létrejövő különleges gazdasági övezet hátrányosan érinti a térség valamennyi lakóját, különösen a dunaújvárosiakat, ezt a kormányzati lépést politikai bosszúnak tekintették.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!