A tájékoztatás szerint még mindig érkeznek viharkár bejelentések, a feldolgozásuk folyamatos, előzetes adatok alapján a biztosító társaság a tízezret is meghaladó bejelentésre számít.
A közleményben ismertetik, hogy a már feldolgozott bejelentések alapján eddig Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Pest vármegye a leginkább érintett térségek, de az ország teljes területéről érkeznek bejelentések. A bejelentett károk a veszélynemek széles palettáját lefedik, a listán kidőlt fa, felhőszakadás miatti elöntés, tetőfedés sérülése, beázás is szerepel.
Szombat Tamás, az Alfa Biztosító vezérigazgató-helyettese a közleményben kiemelte, az esetszám rendkívüli terhelést jelent a kárrendezéssel foglalkozó kollégáknak, de szakértői hálózatuk kapacitása elegendő ahhoz, hogy gyorsan és hatékonyan feldolgozzák a bejelentéseket. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a társaság ügyfelei a kárbejelentést gyorsan, egyszerűen, várakozás nélkül intézhetik a megújulás előtt álló AlfaGo applikációban, amelyet már több mint 130 000 ügyfelük töltött le.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!