TV műsor

AM-államtitkár: az emberek egyre inkább a természetben keresik a kikapcsolódási lehetőségeket

Gazdaság, 2021.06.18

Az emberek egyre inkább a természetben keresik a kikapcsolódási lehetőségeket, amilyenek például a pénteken kezdődött Levendula Hetek programjai - fogalmazott az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára pénteken Tihanyban a Balaton-felvidéki Nemzeti Park rendezvénysorozatának megnyitóján.

A hetek egyik legnépszerűbb programja a Levendula Szedd magad! akció a tihanyi bekötőút melletti ültetvényen, amely a virágzástól függően legkésőbb július elejéig tart - tette hozzá Rácz András.

Hangsúlyozta: a járványhelyzetben felértékelődik a szabadban töltött idő, és a magyarok kedvelik a nemzeti parkok által nyújtott kikapcsolódási lehetőségeket. Egy reprezentatív közvélemény-kutatásra hivatkozva jelezte: az elmúlt három évben 15 százalékkal nőtt a magyar nemzeti parkok ismertsége, a válaszadók 94 százaléka hallott már róluk, 70 százaléka pedig tudatosan is kereste már programjaikat.

Rácz András kitért rá: mára a nemzeti parkok lettek a magyar ökoturizmus legkeresettebb célpontjai. A 700 magyarországi ökoturisztikai létesítmény felét valamelyik nemzeti park üzemelteti, a nemzeti parkokat pedig évente mintegy 1,6 millióan keresik fel. Közülük is a Balaton-felvidéki Nemzeti Park a leglátogatottabb éves szinten félmillió vendéggel - tette hozzá.

Szári Zsolt, a Balaton élővilágának megóvásáért felelős miniszteri biztos az 1920-as években száz hektáron Tihanyba telepített levendulára épülő hagyomány mellett kitért a település egyházi örökségére és gardahalászat tradíciójára is, amelyek a község jelképeivé váltak.

Mihályi Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság perjele az élményekre hívta fel a figyelmet, amelyekből az embereknek a járványidőszakban kevés adatott. A levendulát a gyógyászattól a gasztronómiáig széles körben hasznosítják, az ezeket bemutató tihanyi programok pedig élményekkel gazdagítják az érdeklődőket - jegyezte meg.

Tósoki Imre, Tihany kormánypárti polgármestere elmondta: a levendulás gasztronómiai különlegességek mellett manufaktúra, látogatóközpont, és levendulaültetvény is várja a településre érkezőket. A növénnyel díszítették az apátsági majorság udvarát és a közterületeket is. Hozzátette: a járványügyi helyzet miatt idén sem rendeznek nagykoncerteket, de a Belső-tónál megtartják a levendula termékek vásárát.

Kontrát Károly a térség fideszes országgyűlési képviselője köszönetet mondott a programok megrendezéséért, és kiemelte, hogy az északi-parti vasútvonal Balatonfüredig tartó villamosításának köszönhetően az érdeklődők már a lehető legkörnyezetkímélőbb módon érkezhetnek a rendezvényre.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója a természet, a hagyomány és a megújulás fontosságáról szólva beszélt a levendula százéves hagyományairól, valamint arról is, hogy nemzeti parkjuk tíz éve Tihanyban nyitotta meg első látogatóközpontját a Belső-tó partján.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!