AM: az agráriumban továbbra is biztosított az erő a haladáshoz

Gazdaság, 2024.05.28

Az új pályázatok forrásainak felhasználása révén 2900 milliárd forintból újulhat meg az agrárium. A támogatások célja, hogy 2030-ra a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar Európa élvonalába kerüljön - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a Szatmári cégcsoport beruházásának átadóján kedden Jászladányban a szaktárca közleménye szerint.

Emlékeztetett: az agráriumban 2010 óta folyamatos a fejlődés. A haladáshoz pedig továbbra is meglesz a kellő erő, hiszen 2027-ig újabb óriási összeg, 5376 milliárd forint áll rendelkezésre a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv teljes forráskereteként. Ebből csaknem 2900 milliárd forintnyi forrás a vidékfejlesztés céljait szolgálja. A 600 milliárd forintos uniós vidékfejlesztési támogatást ugyanis a magyar kormány 2300 milliárd forinttal egészíti ki. Ez az összeg, a tervekben szereplő célokra történő felhasználása révén, kézzelfogható eszközt jelent a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar megújításához - fűzte hozzá.

Farkas Sándor kitért arra is, hogy a jövőben olyan fejlesztéseknek a támogatására fókuszálnak, amelyeknél igazolást nyer azok hozzáadott értéke, pénzügyileg megalapozottak, a beruházó vállalkozás tartós értékesítési vagy beszerzési kapcsolatokat tart fenn üzleti partnereivel, és érdemben lép a digitalizációs megoldások szélesebb körű használata érdekében.

Az államtitkár arra biztatta a jelenlévőket, hogy éljenek bátran a pályázati lehetőségekkel és léptessék át végérvényesen a magyar mezőgazdaságot a 21. századba. Kifejtette: a Szatmári cégcsoport által megvalósított fejlesztések összértéke meghaladja a 10,5 milliárd forintot. A Jászságban több fontos beruházást is átadtak. A cégcsoporthoz tartozó Bobák-Farm Kft-nél például 3 új szarvasmarha istálló épült, csaknem 1000 új férőhellyel. Mérföldkő a vállalkozások életében a Jász-Föld Zrt. tejelő szarvasmarha telepének fejlesztése és a sertéstartás korszerűsítése, új terménytároló és szárító építése. A beruházásokhoz a Vidékfejlesztési program forrásai is hozzájárultak - húzta alá Farkas Sándor a minisztérium közleménye szerint.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!