AM: új termelői piaccal bővült Báránd

Gazdaság, 2023.05.16

Egy piac a helyi identitás erősítésében is fontos szerepet tölt be, hiszen vásárlás közben van tere a beszélgetésnek, ezen keresztül új kapcsolatok, barátságok születhetnek - jelentette ki Nobilis Márton, az Agárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára, a helyi piac átadó ünnepségén, Bárándon kedden a szaktárca közleménye szerint.

Az államtitkár kiemelte, a kormány már 2012-ben lépéseket tett a helyi gazdaságok élénkítésére azzal, hogy bevezette a termelői piac fogalmát és támogatta a piacok kialakítását. A helyi piacok létrehozásának alapvető célja az volt, hogy megkönnyítse a kistermelők által megtermelt alaptermékek, illetve az azokból előállított élelmiszerek eljuttatását a fogyasztókhoz - írták a közleményben.

Nobilis Márton felhívta a figyelmet arra, hogy míg 2012 októberében 117 termelői piac létrehozásáról lehetett beszámolni, mára ez a szám csaknem megháromszorozódott: tavaly év végén már 324 termelői piac működött országszerte - közölte az Agrárminisztérium.

Az államtitkár ismertette, 2020 októberében megjelent felhívás keretében vidéki térségekben működő önkormányzatok, helyi nemzetiségi önkormányzatok és nonprofit szervezetek nyújthattak be legfeljebb 100 millió forintnyi támogatási kérelmet új vagy már meglévő piacok és vásárterek létrehozására, fejlesztésére. Ennek keretében Báránd önkormányzata 2021 áprilisában nyújtott be sikeres pályázatot, csaknem 94 millió forintnyi támogatási igénnyel. A projekt megvalósításával az önkormányzat a helyi vállalkozásoknak, őstermelőknek, a helyi termékek előállítóinak, helybéli szolgáltatóknak tud majd munkát és megélhetési lehetőséget biztosítani. A piacon helyi és környékbeli termelők fognak árusítani, így segítve a bárándiak jó minőségű élelmiszerrel való ellátását - tette hozzá a tájékoztatás szerint.

Kifejtette, nemzetgazdasági, nemzetbiztonsági szempontból is fontos cél a kormány számára, hogy a lakosság elsősorban a hazai előállítású termékeket keresse és vásárolja, a mostani fejlesztéseknek köszönhetően pedig még szélesebb körben érhetők majd el a helyi és környékbeli őstermelők és kistermelők által előállított élelmiszerek - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!