ÁSZ: erősíteni kell az agráriskolák integritását

Gazdaság, 2020.01.24

Erősíteni kell az agráriskolák integritását, azaz a korrupció elleni védettségüket az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint, amelynek ellenőrzései sorozatos szabálytalanságokat is feltártak az ilyen intézmények pénzügyi és vagyongazdálkodásában - közölte Kakas Sándor, az ÁSZ felügyeleti vezetője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az ÁSZ 45 agráriskola ellenőrzési tapasztalatait összegző elemzéssel járul hozzá az agrárszakképzés megerősítéséhez, a mezőgazdasági szakképzésre fordított közpénzek eredményes felhasználásához. A feltárt szabálytalanságok miatt az ÁSZ egy intézménynél kezdeményezte az államháztartásból származó támogatás folyósításának felfüggesztését, másik kettő esetében is kilátásba helyezte a költségvetési támogatás felfüggesztésének kezdeményezését.

Az ÁSZ elemzése arra a következtetésre jutott, hogy az agráriskolák vezetői irányítási rendszere 2016-2017-ben nem biztosította az átlátható, elszámoltatható és ellenőrizhető közpénzfelhasználást - emelte ki, rámutatva arra, hogy a gazdálkodási és nyilvántartási szabálytalanságok magukban hordozzák a korrupció és a visszaélések bekövetkezésének kockázatát.

Kakas Sándor kifejtette: az ÁSZ feltárta, hogy 2016-2017-ben sorozatos szabálytalanságok voltak az intézmények pénzügyi és vagyongazdálkodásában. Nem alakították ki a teljesítmény mérésére alkalmas kritériumokat, amelynek hiányában nem volt értékelhető az intézmények működésének hatékonysága, az államháztartási törvényben rögzített gazdaságos, hatékony és eredményes gazdálkodás. Az integritás kontrollok kiépítésének hiányában a korrupcióval szemben sem voltak védettek az intézmények - szögezte le.

A számvevőszék összesen 336 javaslatot fogalmazott meg az ellenőrzött szervezetek vezetőinek, amelyek alapján a jelentések nyilvánosságra hozatalától számítva 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük a törvénysértések megszüntetése, illetve a feltárt szabálytalanságok kijavítása érdekében - tette hozzá.

A felügyeleti vezető közölte, hogy Magyarországon 47 mezőgazdasági szakképző intézmény működik, amelyek fölött a fenntartói és irányítószervi jogokat és hatásköröket az Agrárminisztérium gyakorolja. 2018-ban mintegy 18 600 tanuló járt az iskolákba, amelyek több, mint 25 milliárd forint költségvetési támogatásban részesültek. Az agrárszakképzés hatékony és eredményes működésének alapvető feltétele, hogy az egyes szakképző intézmények szabályszerűen működjenek, törvényesen gazdálkodjanak a közpénzekkel és a közvagyonnal - szögezte le Kakas Sándor.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!