Az EU elvetette az elektromos autókra kivetett vámok elkerülésére irányuló kínai javaslatokat

Gazdaság, 2024.09.12

(MTI) - Az Európai Bizottság elutasította Kína minimumárakra vagy mennyiségi korlátokra tett javaslatait az elektromos járművek (EV) Európai Unióba történő behozatalánál - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság illetékes szóvivője.

Olof Gill elmondta, hogy a testület megvizsgálta, hogy e kötelezettségvállalásokat hatékonyan nyomon lehetne-e követni, és azt, hogy az ajánlatok megszüntetnék-e az EU által túlzottnak tartott kínai állami támogatások jelentette előnyöket.

Jóllehet a szóvivő hangsúlyozta, hogy a javaslatok tartalma bizalmas, leszögezte: azok egyike sem felelt meg a feltételeknek.

"Nyitottak vagyunk mindazonáltal a tárgyalásokra" - tette hozzá, aláhúzva, hogy "minden, Kína részéről érkező ajánlatnak összhangban kell lennie a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vonatkozó jogszabályaival és érintenie kell a támogatások ügyét is".

Elmondta azt is, hogy szeptember 19-én Valdis Dombrovskis, az EU kereskedelempolitikáért felelős biztosa Brüsszelben egyeztet Vang Ven-tao kínai kereskedelmi miniszterrel.

A kínai villanyautó-gyártók állami támogatások révén szerzett versenyelőnyét az EU ideiglenes büntetővámokkal csökkenti.
Kérdésre a szóvivő kitért az Ukrajna által szankcionált Lukoil orosz olajvállalat ügyére is, leszögezve, hogy a bizottság szorosan figyelemmel követi az olajszállítások ügyét és folyamatos kapcsolatban áll Szlovákiával és Magyarországgal, valamint Ukrajnával és Horvátországgal is.

Azt mondta, arra a következtetésre jutottak, hogy az olajellátás biztonsága nincs veszélyben.

"Ukrajna megerősítette, hogy a Lukoil az egyetlen, büntetőintézkedéssel sújtott vállalat, az olajszállítók pedig folytathatják tevékenységüket ukrán területen" - jelentette ki Gill, hozzátéve: "nem a Lukoil Magyarország és Szlovákia egyetlen olajszállítója".

(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!