Az ITB Berlin turisztikai vásáron népszerűsítette a megújult hazai kínálatot a turisztikai ügynökség

Gazdaság, 2023.03.31

A fenntarthatóság, a Z generáció utazással kapcsolatos elvárásai, a biztonságos utazás kérdése mellett  a megújult magyarországi turisztikai infrastruktúra témája is szerepelt az idei ITB Berlin programjában; a nemzetközi vásáron a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és 15 hazai társkiállító képviselte Magyarországot - közölte az MTÜ pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a részvétel azért is volt különösen fontos, mert Németország a turistaforgalom szempontjából évek óta az első számú küldőpiaca Magyarországnak, tavaly 2,1 millió vendégéjszakát töltöttek itt az onnan érkező vendégek.

Idén márciusban három év után először rendezték meg személyes részvétellel az ITB Berlin nemzetközi turisztikai kiállítást. A vásárra több mint 150 országból 5500 kiállító érkezett.

Az MTÜ látványos, hazai formatervezők alkotásaival díszített standdal várta a résztvevőket, ahol fontos iparági szereplőkkel folytatott tárgyalásokat. A szakemberek az elmúlt év turisztikai eredményei mellett 2023 jelentős magyarországi programjairól és turisztikai kínálatáról is tájékozódhattak.

Jakab Zsófia, az MTÜ marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettese a közleményben kiemelte: idén nemzetközi sajtótájékoztatót tartottak, ahol az MTÜ és a kiemelt attrakcióik képviselői a jelen lévő közel 50 külföldi újságírónak személyesen mutathatták be az aktuális kínálati elemeket, például a közelgő nemzetközi sport és kulturális eseményeket. Az újságírók részleteket tudhattak meg többek között a 2023-as Atlétikai Világbajnokságról, a Balatonhoz kapcsolódó kerékpároshálózat fejlesztéseiről, a megújult Budai Várról és számos további, országszerte felújított várról és kastélyról, a Liget Projektről, valamint a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozatról - közölték.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!