Bara Zoltán a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának új tagja

Gazdaság, 2014.05.28

Áder János köztársasági elnök szerdán június elsejei hatállyal hat évre Bara Zoltánt nevezte ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának tagjává.

Bara Zoltán a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának új tagja A GVH szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében kifejti: a Versenytanács tagjai – versenyfelügyeleti feladataik mellett – közreműködnek a GVH versenypártolási és versenykultúra fejlesztése érdekében végzett tevékenységében is.

Bara Zoltán 1976-ban végzett a mai Corvinus Egyetem jogelődjén, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, ahol azóta oktatóként (2011-ben, a Debreceni Egyetemen megszerzett habilitációját követően egyetemi tanárként) dolgozik. 1987-88-ban a chicagói DePaul egyetemen vendégprofesszorként, majd 1990 és 1992 között a New Jersey állambeli Rutgers egyetemen főállású oktatóként tevékenykedett. Ezt követően számos más egyetem vendégelőadója volt; a rendszerváltással kapcsolatos gazdasági átalakulás szakértőjeként dolgozott Magyarországon (tanszékvezetőként) és külföldön.

Kandidátusi dolgozatát 1994-ben védte meg versenyszabályozás és oligopóliumelméletek témakörben. A 2001 és 2007 közötti időszakban a GVH Versenytanácsának tagjaként tevékenykedett. Ezt követően versenyjogközgazdaságtani szakértőként dolgozott, miközben közgazdászok számára versenyjogi tárgyakat fejlesztett ki, és oktatott folyamatosan a Corvinus Egyetem mellett a veszprémi Pannon Egyetemen is, ezenkívül a Pázmány Péter Katolikus Egyetem versenyjogi szakjogász képzésének oktatója. 2011-től ismét a GVH munkatársaként a Versenypolitikai Irodát vezette.

Több mint száz publikációja között számos versenyjogi tárgyú tanulmánya is megjelent; angolul beszél és publikál.

A GVH kifejti: a versenytanács sajátos helyzetű testület, így független a hivatalon belül, ám döntése a szokásos bírói felülvizsgálat alá van vetve. A GVH versenyfelügyeleti eljárásait érdemben lezáró döntéseket a hivatalon belül elkülönült döntéshozó fórumként működő versenytanács hozza meg. A versenytanács bírálja el továbbá a vizsgálók által a versenyfelügyeleti eljárás során hozott végzései ellen benyújtott jogorvoslati kérelmeket is.

A versenytanács munkáját a versenytanács elnöke – aki egyben a GVH egyik elnökhelyettese is – szervezi és irányítja; az egyes ügyeket az elnök által kijelölt három, vagy öttagú versenytanács bírálja el.
(MTI)

Galériánk

Bara Zoltán a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának új tagja Bara Zoltán a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának új tagja
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!