Békés vármegyében több mint 300 millió forint támogatás a nyári diákmunkaprogramra

Gazdaság, 2024.06.11

Az idén több mint ezerötszáz 16-25 év közötti nappali tagozatos tanuló és egyetemi hallgató vállalhat nyári diákmunkát július-augusztusban Békés vármegyében; a program megvalósításához a kormány több mint 305 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - közölte a Békés Vármegyei Kormányhivatal kedden közleményben az MTI-vel.

Az elmúlt tizenegy évben a vármegyében 20 ezer fiatal nyári munkához jutását segítette a kormány mintegy 2 milliárd forintból. A kormány a program eddigi tizenegy éve alatt országosan mintegy 300 ezer tanuló, hallgató foglalkoztatását támogatta összesen 30 milliárd forinttal - ismertetik.

A közlemény szerint a nyári diákmunkaprogram keretében a legnagyobb foglalkoztatók az önkormányzatok. A vendéglátóipar, turizmus a második, míg a mezőgazdaságban a diákok elenyésző része vállal munkát.

A program célja a teljes foglalkoztatottság elérése, a fiatalkori inaktivitás csökkentése, a korai munkatapasztalat- és munkajövedelem-szerzés; ennek érdekében bértámogatással ösztönzik a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását. A program megvalósítására országosan 3,8 milliárd forint áll rendelkezésre.

A programba azok a 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok, egyetemi hallgatók jelentkezhetnek, akik nem állnak munkaviszonyban, és nincs vállalkozási jogviszonyuk. A programhoz csatlakozók diákoknak, hallgatóknak június 17-től a lakó- vagy tartózkodási helyük szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán szolgáltatást kérőként kell nyilvántartásba vetetniük magukat - írták a közleményben.
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!