BÉT - A BUX a nemzetközi pesszimista befektetői hangulatot követte

Gazdaság, 2023.05.16

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 80,99 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel, 45 848,12 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, kedden eseménytelen, iránytalan kereskedés jellemezte a nyugat-európai tőzsdéket, így a magyar börzét is. A nemzetközi befektetői hangulatot a pesszimizmus jellemezte, ezt követte a Budapesti Értéktőzsde kedden.

A magyar vezető részvényekre nem érkeztek piacbefolyásoló hírek, a Richter folytatta a saját részvény vásárlását, és csökkenéssel fejezte be a kereskedést - tette hozzá.

Megjegyezte folytatódott a forint erősödése, a piac a jövő keddi MNB kamatdöntő ülésre készül.

A Mol 14 forinttal, 0,51 százalékkal 2756 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,14 százalékkal 10 900 forintra nőtt, forgalmuk 2,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 418,50 forintra csökkent, forgalma 434,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,28 százalékkal 8120 forintra esett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3342,14 ponton zárt kedden, ez 18,83 pontos, 0,56 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!