BÉT - Az átlagot meghaladó forgalom mellett zajlott a kereskedés

Gazdaság, 2018.11.09

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 126,82 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 38 586,63 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 30,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy pénteken kisebb profitrealizálás zajlott. A kereskedés az átlagot meghaladó forgalom mellett zajlott, ami azt jelzi, hogy van potenciál a részvényekben.

Hozzátette: a nyugat-európai piacokon az indexek a kezdeti nagyobb esésekből a nap végére jócskán lefaragtak.

Az OTP pénteken hozta nyilvánosságra a harmadik negyedéves eredményeit, amelyek az elemzői várakozásoknál kedvezőbbek voltak. A befektetők azonban már korábban beárazták a pozitív eredményt, így pénteken a profitrealizálás miatt esett az OTP árfolyama.

Az OTP Bankcsoport 85,9 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el a harmadik negyedévben, 4 százalékkal kevesebbet az előző negyedévinél, és 8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A konszolidált korrigált adózott eredmény a harmadik negyedévben 92,7 milliárd forint volt, az előző negyedévinél 2 százalékkal, az egy évvel korábbinál 17 százalékkal magasabb, ami új történelmi csúcsot jelent.

A Mol 26 forinttal, 0,85 százalékkal 3078 forintra erősödött, 4,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,33 százalékkal 11 100 forintra csökkent, forgalmuk 21,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 403 forintot ért, forgalma 252,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,64 százalékkal 5400 forintra esett, a részvények forgalma 3,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3698,78 ponton zárt pénteken, ez 6,28 pontos, 0,17 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!