BÉT - Az elemző szerint törékeny emelkedéssel indulhat a kereskedés

Gazdaság, 2022.09.21

Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán, miután kedden a negatív nemzetközi befektetői hangulat a hazai részvénypiacot is lehúzta; az emelkedés azonban törékeny lehet - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében.

Megjegyezte, hogy a befektetők az esti amerikai kamatdöntő ülésre várnak.

A vezető részvények közül az OTP-nél a következő támasz 8200 forint közelében adódhat, miután kedden 8500 forinton zárt a bankpapír - jegyezte meg.

Az elemző szerint a Mol grafikonján 2500 forintnál húzódik egy fontos támasz, ennek letörése esetén akár további 200 forintos csökkenés is jöhet.

A Richter továbbra is a 200 napos mozgóátlag alatt tartózkodik, mely 7676 forintnál képez ellenállást; a Magyar Telekom esetében nem változtak a szintek, 310 forintnál van az ellenállás - összegezte.

Varga Zoltán azt is megemlítette, hogy célárcsökkentés érkezett a Molra, a lengyel PKO 2949 forintról 2608 forintra csökkentette az olajipari részvényre vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, az ajánlás továbbra is tartás.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 570,27 pontos, 1,42 százalékos csökkenéssel, 39 691,46 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt. A Mol 16 forinttal, 0,64 százalékkal 2500 forintra csökkent, 3,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 300 forinttal, 3,41 százalékkal 8500 forintra esett, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,99 százalékkal 305 forintra erősödött, forgalma 92,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,13 százalékkal 7590 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!