BÉT - Az OTP és a Telekom tartotta a BUX-ot

Gazdaság, 2023.10.02

    Budapest, 2023. október 2., hétfő (MTI) -  A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,09 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 55 649,46 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: délután elromlott a nemzetközi hangulat, mert az amerikai állampapírhozamok emelkednek az inflációtól való félelem miatt. Mindez nem tesz jót a részvénypiacoknak - jegyezte meg.

A vezető részvények közül kiemelte: az OTP és a Magyar Telekom tartotta a BUX-ot, emögött ugyanakkor nincsen vállalati bejelentés. A Mol csökkenése összefügghet a nyersolaj árának a nemzetközi piacokon bekövetkezett esésével.

A Mol 30 forinttal, 1,07 százalékkal 2764 forintra csökkent, 525,6 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,23 százalékkal 13 330 forintra erősödött, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8,0 forinttal, 1,48 százalékkal 548 forintra nőtt, forgalma 335,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 0,73 százalékkal 8850 forintra esett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4899,83 ponton zárt hétfőn, ez 3,30 pontos, 0,07 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!