BÉT - Az OTP húzta a tőzsdét

Gazdaság, 2022.08.01

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 459,96 pontos, 1,10 százalékos emelkedéssel, 42 265,24 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a legjobban az OTP papírjai teljesítettek hétfőn, ez húzta az egész tőzsdét, amely felülteljesített nemzetközi összehasonlításban.

A bankpapír értékét pozitívan befolyásolhatták szerinte Csányi Sándor elnök-vezérigazgató szavai, aki néhány napja azt mondta, hogy az árfolyam lesz még 20 ezer forint környékén. Miután a héten teszi közzé gyorsjelentését a pénzintézet, a befektetők bizakodók - fűzte hozzá, jelezve, hogy mind a négy nagy tőzsdei vállalat a napokban közli a számokat.

Az európai tőzsdékre az iránykeresés volt jellemző, a piacok működésére a jövőben nagy hatást gyakorol majd, hogy mennyi gáz érkezik a kontinensre - jegyezte meg az elemző.

A Mol 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2910 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 260 forinttal, 3,20 százalékkal 8380 forintra nőtt, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,16 százalékkal 313 forintra emelkedett, forgalma 123,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,31 százalékkal 8100 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3740,03 ponton zárt hétfőn, ez 33,50 pontos, 0,90 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!