BÉT - Az OTP lett a nap győztese

Gazdaság, 2021.10.26

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 324,29 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel, 55 191,91 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: alacsony forgalom mellett enyhe emelkedéssel zárt a budapesti piac, amelynek teljesítménye elmaradt a nyugat-európai társaitól.

Hozzátette: a nap győztese az OTP lett. A Mol és a Richter gyengélkedett, a Magyar Telekom árfolyamát pedig iránykeresés jellemezte.

A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2746 forintra gyengült, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 425 forinttal, 2,26 százalékkal 19 250 forintra - korábbi csúcsértékére - erősödött, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,35 százalékkal 428,50 forintra esett, forgalma 104,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 115 forinttal, 1,32 százalékkal 8610 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4419,51 ponton zárt kedden, ez 8,80 pontos, 0,20 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!