BÉT - Csökkenéssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Gazdaság, 2020.05.22

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt lefelé indulhatnak el az árfolyamok pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP a 9500 forintos támasz felé veheti az irányt, a Mol árfolyamánál pedig a 2000 forintos támaszra érdemes figyelni.

A Richter jegyzése a 7000 forintnál húzódó ellenállást próbálta áttörni, egyelőre sikertelenül. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 380-400 forintos sávban oldalazhat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 141 pontos, 0,40 százalékos csökkenéssel, 35 494,52 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 16 forinttal, 0,78 százalékkal 2040 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára nem változott, 9700 forint volt, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,90 százalékkal 384,50 forintra esett, forgalma 208,7 millió forint volt. A Richter-papírok 30 forinttal, 0,43 százalékkal 6940 forintra gyengültek, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!