BÉT - Eladói nyomás befolyásolta a BUX-ot

Gazdaság, 2023.02.03

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 246,96 pontos, 0,54 százalékos csökkenéssel, 45 396,33 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy pénteken jelentősebb visszarendeződés történt a nyugat-európai és az amerikai tőzsdéken a csütörtöki erőteljes emelkedés után.

Hozzátette, a Budapesti Értéktőzsdét a hangulat vezérelte kereskedés jellemezte pénteken, vállalatspecifikus hírek nem érkeztek, az alacsony volumen alapján látható, hogy inkább eladói nyomás volt a BUX indexen, és a világ más tőzsdéin is.

A Mol 10 forinttal, 0,36 százalékkal 2740 forintra gyengült, 897,4 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 45 forinttal, 0,42 százalékkal 10 725 forintra csökkent, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7,5 forinttal, 1,96 százalékkal 376 forintra esett, forgalma 77,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,74 százalékkal 8100 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3644,03 ponton zárt pénteken, ez 6,32 pontos, 0,17 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!