BÉT - Elemző: emelkedéssel indulhat a kereskedés

Gazdaság, 2023.06.01

Emelkedéssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint.

A BUX szerdán 253,34 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 47 262,34 ponton zárt 44,8 milliárd forintos forgalom mellett.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, az OTP, a Richter és a Mol szempontjából kedvező változások lesznek jövőre az extraprofit-adókkal és egyéb kötelezettségekkel kapcsolatban, emiatt mérsékelten pozitív hangulat várható a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén.

Kifejtette, a vezető részvények technikai képe közel sem egységes, az OTP grafikonja inkább lefelé mutat, meghatározó támasz 10 700 forint közelében húzódik, míg ellenállást továbbra is a 11 090 forintos szint jelent. Szerdán az OTP-részvények ára 245 forinttal, 2,22 százalékkal 10 795 forintra esett, forgalmuk 12,6 milliárd forintot tett ki.

A Mol árfolyama elérte a 2900 forintos ellenállást, de a szerdai zárásra visszaesett, így ismét a 2800 forintos támaszra és a 2840 forint közelében található ellenállásra érdemes figyelni. A Mol árfolyama szerdán 16 forinttal, 0,56 százalékkal 2820 forintra csökkent, 9,0 milliárd forintos forgalomban.

A Richter folytatta az emelkedést, megérkezett a következő fontos ellenálláshoz, amely 8720 forint közelében húzódik. Amennyiben ezt sikerülne áttörni, a következő akadály 9000 forintnál adódna. A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 1,51 százalékkal 8725 forintra nőtt szerdán, a részvények forgalma 22,3 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom árfolyama az 50 napos mozgóátlagról fordult, amely 412 forintnál képez támaszt, míg rövid távú ellenállást a 30 napos mozgóátlag jelent 422,67 forintnál. A Magyar Telekom árfolyama szerdán 6,0 forinttal, 1,46 százalékkal 418 forintra erősödött, forgalma 674,4 millió forint volt - írta Varga Zoltán.

Az Equilor szenior elemzője felhívta a figyelmet arra, hogy megjelent az extraprofit-adó jövő évi módosításáról szóló rendelet, amennyiben a bankok növelik a hazai állampapír-állományukat jövő év január és november között, az állomány-növekmény 10 százalékával csökkenthető a befizetendő adó összege, maximum a fizetendő adó 50 százalékáig.

A Richtert értintő gyógyszergyártási különadó kulcsát 50 százalékkal csökkentik, ugyanakkor a gyógyszeripari különadó mértéke, amelyet a támogatott készítmények utáni forgalom után kell fizetni, a 10 ezer forintnál magasabb termelői árú készítmények esetén 28 százalékról 40 százalékra emelkedik.

A Magyar Telekomot érintő távközlési pótadó és a Molt érintő kőolajtermék-előállító extraprofit-adó változatlan formában marad fenn 2024-ben is. A Mol esetében viszont pozitív, hogy a felére csökkentik a bányajáradék kulcsát.

Összességében tehát az OTP, a Richter és a Mol számára kedvezőek az adóváltozások, a Magyar Telekom esetében nincs változás - összegezte az elemző.

Varga Zoltán kitért arra is, hogy a HSBC a korábbi 4000 forintról 3700 forintra vágta vissza a Molra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul vétel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!