BÉT - Elemző: globális összevetésben felülteljesített a BUX, történelmi csúcson zárt

Gazdaság, 2023.09.12

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 109,73 pontos, 0,19 százalékos emelkedéssel, 57 316,65 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 8,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a Mol, a Magyar Telekom és az OTP erősödésének köszönhetően a BUX-index enyhén emelkedett, így globális összevetésben felülteljesítő volt.

A vezető részvények közül a Magyar Telekom árfolyama nőtt a legnagyobb mértékben, 3,43 százalékkal. Ez az elemző szerint azt jelzi, hogy a magyar piacot nagyon kis összegekkel is "be lehet mozgatni".

Ugyanakkor jelezte, nincs konkrét oka annak, hogy a blue chipeknél a Magyar Telekom, a Mol és az OTP jegyzése erősödött, míg a Richteré gyengült.

Sághy Balázs elmondta, hogy az európai piacokon kivárás volt a jellemző kedden. A piaci szereplők a szerdán érkező amerikai inflációs adatra és az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntésére várnak. Emiatt enyhe negatív hangulat uralkodott a nemzetközi piacokon.

A Mol 26 forinttal, 0,97 százalékkal 2704 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,41 százalékkal 14 560 forintra nőtt, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 15,5 forinttal, 3,42 százalékkal 469 forintra emelkedett, forgalma 374,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,12 százalékkal 9300 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4707,52 ponton zárt kedden, ez 32,43 pontos, 0,68 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!