BÉT - Elemző: kedvezőtlen nemzetközi hangulat hatására esett a BUX

Gazdaság, 2022.06.29

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 581,19 pontos, 1,44 százalékos csökkenéssel, 39 900,32 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a kedvezőtlen nemzetközi hangulat hatására esett a BUX-index.

Hozzátette, bár egyedi hírek nem érkeztek a BÉT-re, a vezető részvények mínuszban zártak. Példaként említette az OTP-t, amely kedden a nap nyertese volt 3,94 százalékos emelkedéssel, szerdán azonban már 2,99 százalékkal gyengült, illetve a Magyar Telekomot, ahol pedig folytatódott az eladási hullám.

Török Lajos szerint az rontotta a nemzetközi hangulatot, hogy megérkezett a német és a spanyol magas inflációs adat, amelyek azt jelzik, hogy a jegybankok továbbra is a szigorítói pályát választják majd.

A Mol 22 forinttal, 0,74 százalékkal 2970 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 262 forinttal, 2,99 százalékkal 8488 forintra esett, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7,5 forinttal, 2,30 százalékkal 318 forintra gyengült, forgalma 300,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,49 százalékkal 7055 forintra csökkent, a részvények forgalma 908,2 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3754,10 ponton zárt szerdán, ez 20,96 pontos, 0,56 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!