BÉT - Emelkedő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Gazdaság, 2024.04.28

Emelkedő forgalom mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 67 039,30 pont zárt pénteken, 1994,24 ponttal, 3,07 százalékkal magasabban az egy héttel korábbinál.

A részvénypiac forgalma a héten 67,084 milliárd forint volt az előző héten elért 60,90 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, a Magyar Nemzeti Bank kedden a várakozásoknak megfelelően 50 bázispontos kamatvágást hajtott végre, ezzel 7,75 százalékra csökkent az alapkamat. A kamatdöntés után megjelent közleményében a jegybank azt írta, hogy az áprilisban megkezdett új szakaszban a monetáris tanács a korábbinál lassabb ütemben haladva, adatvezérelten dönt az alapkamat további mérsékléséről. Virág Barnabás, az MNB alelnöke úgy nyilatkozott, hogy továbbra is reálisnak tartja a korábban megfogalmazott célt, miszerint nyárra a 6,5-7,0 százalékos tartományba csökken az alapkamat.

Az Equilor elemzői kitértek arra, hogy kéthetes ultimátumot adott a kormány az üzemanyagárakkal kapcsolatban a kereskedőknek, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette: a kormány döntése szerint amennyiben két héten belül nem térnek vissza az üzemanyagárak a régiós átlaghoz, be fognak avatkozni.

Céláremelések érkeztek az OTP-re. A Goldman Sachs 20 700 forintról 22 600 forintra, míg a Citi 19 300 forintról 19 620 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárát, az ajánlás mindkét banknál változatlanul vétel.

Fontos bejelentések hangzottak el az OTP pénteki közgyűlésén. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató arról beszélt, hogy akár 50 százalékos diszkonttal is hajlandó eladni az oroszországi leányvállalatát. Emellett elmondta, hogy kötelező erővel nem bíró ajánlatot adtak egy EU-n belüli hitelintézetért, ami az OTP eddigi legnagyobb felvásárlása lenne. Arról is beszélt Csányi Sándor, hogy ukrán állami tulajdonú bankok privatizációja iránt is érdeklődnek.

A héten a Magyar Telekom árfolyama 3,13 százalékkal csökkent. A részvény 898 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 2,86 milliárd forint volt.

Az OTP árfolyama 4,55 százalékkal emelkedett a héten, a papír 17 710 forinton zárt pénteken, 32,27 milliárd forintos heti forgalom mellett.

A Mol 1,49 százalékkal emelkedett a héten, pénteken 3004 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 6,66 milliárd forint volt.

A Richter árfolyama 3,9 százalékkal emelkedett, és 9200 forinton zárt pénteken, a részvény a héten 12,74 milliárd forintos forgalmat ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6015,58 ponton zárt a héten, ami 9,82 ponttal, 0,16 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!