TV műsor

BÉT - Esett a vezető papírok többsége

Gazdaság, 2019.12.10

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 391,86 pontos, 0,88 százalékos csökkenéssel, 44 248,52 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a hétfői gyenge amerikai teljesítményt követően az ázsiai piacokon is profitrealizálás volt, és kockázatkerülés jellemezte Európában is a keddi kereskedelmi nap nagy részét. Ezt azzal magyarázta, hogy a napokban számos komoly esemény lesz. Ezek között említette a kínai-amerikai viszonylatban vasárnapra meghirdetett újabb büntetővámokat, a csütörtöki EKB-kamatdöntést, valamint a Fed szerdai kamatdöntése is borzolja a kedélyeket - mondta.

Az elemző szerint az amerikai piacnyitás előtt mintegy egy órával pozitív fordulat rajzolódott ki a Wall Street Journal azon információja miatt, miszerint az amerikai-kínai tárgyalófelek szeretnék elkerülni az újabb büntetővámokat. Ez némi reménységgel tölti el az amerikai részvénypiacokat, amelyek a gyenge előkereskedési szakasz ellenére mérsékelt pluszban tartózkodnak - mondta az elemző.

A hazai parketten a hétfői erős teljesítményt követően inkább az európai piacok gyengesége tükröződött kedden. Az OTP visszakorrigált a 15 ezer forint feletti szintről, lényegében ez fogta vissza a BÉT teljesítményét. Az elemző szerint a magyar bankpapírral kapcsolatban nem érkezett lényegi hír, technikai jellegű korrekció történt.

A Mol árfolyama 12 forinttal, 0,41 százalékkal 2880 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 1,46 százalékkal 14 890 forintra esett, forgalmuk 11,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 440 forintot ért, forgalma 256,3 millió forint volt.

A Richter-papírok 15 forinttal, 0,26 százalékkal 5860 forintra gyengültek, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3862,54 ponton zárt kedden, ez 70,40 pontos, 1,79 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!