BÉT - Felülteljesített a BUX az európai részvénypiacokhoz képest

Gazdaság, 2023.09.04

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 158,52 pontos, 0,29 százalékos emelkedéssel, 55 663,50 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a kereskedés végére elromlott a hangulat a nemzetközi részvénypiacokon, ami hatással volt a magyar tőzsdére is. A BUX ugyanakkor pluszban tudott zárni, így a régióban is jól szerepelt, illetve kissé felülteljesítette a vezető európai tőzsdéket. Az elemző jelezte, hogy Amerikából nem jöttek impulzusok, mert kereskedési szünet van a munka ünnepe miatt, ezért a forgalom nem volt túl magas.

Hozzátette: a magyar tőzsde jó teljesítményének magyarázata lehet, hogy pénteken piaczárás után tette közzé a Moody's hitelminősítő a legújabb értékelését, amelyben megerősítette Magyarország Baa2 adósbesorolását stabil kilátással.

A Mol 6 forinttal, 0,23 százalékkal 2668 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,14 százalékkal 13 990 forintra nőtt, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6,0 forinttal, 1,30 százalékkal 457 forintra csökkent, forgalma 103,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,39 százalékkal 8930 forintra esett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4744,99 ponton zárt hétfőn, ez 153,78 pontos, 3,35 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!