BÉT - Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Gazdaság, 2021.10.11

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte: a vezető részvények közül elsősorban a Richter mozgása lehet érdekes, miután fontos támaszokról fordult, majd kilépett egy csökkenő trendvonal alól. A következő ellenállási szint 8600 forint felett húzódik, áttörése esetén a 8750, majd a 9 ezer forintos szinteket veheti célba. A Mol árfolyamában 2728 forintnál húzódik a következő ellenállási szint, de most egy enyhe korrekciós szakaszban mozog, támasz 2650 forint közelében van.

Az OTP grafikonján továbbra is 18 800 forintnál húzódik ellenállás, amely a történelmi maximum, támasz pedig 18 ezer forintnál. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 420-430 forintos szintek között mozoghat a szakértő szerint.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 111,26 pontos, 0,21 százalékos emelkedéssel, 53 955,85 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt. A Mol 4 forinttal, 0,15 százalékkal 2684 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,03 százalékkal 18 590 forintra csökkent, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 424 forintra esett, forgalma 72,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,82 százalékkal 8590 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!