BÉT - Kis emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Gazdaság, 2021.06.09

Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán kommentárjában ugyanakkor hozzátette, hogy az OTP árfolyama jelentős túlvettséget mutat, így bármikor indulhat egy kisebb-nagyobb negatív korrekciós hullám.

A szakértő felidézte, hogy folyamatosan csúcsot dönt az OTP. A keddi kereskedésben folytatódott a bankpapír szárnyalása, a következő, lélektanilag fontos ellenállási szint 17 ezer forintnál lehet, amelyet egy technikai szint követ 18 ezer forint alatt, ez hosszabb távra szólhat.

A Mol jegyzése a 2350-2450 forintos szintek közé szorult be, alatta pedig 2300 forintnál húzódik meghatározó támasz.

A Richter árfolyama a 8 ezer forintos szint alatt zárt, fontos támasz-zóna 7930 forint közelében, míg ellenállás 8200 forint felett található.

A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 400-410 forintos szintek között mozog.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 290,55 pontos, 0,60 százalékos emelkedéssel, 48 546,45 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 25,8 milliárd forint volt. A Mol 2 forinttal, 0,08 százalékkal 2388 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 350 forinttal, 2,11 százalékkal 16 955 forintra erősödött, forgalmuk 20,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,25 százalékkal 407 forintra esett, forgalma 146,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,06 százalékkal 7965 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!