BÉT - Kiseb eladási hullám volt a budapesti tőzsdén

Gazdaság, 2021.11.30

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 115,06 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 51 464,60 ponton zárt kedden.

A vezető részvények az OTP kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a budapesti tőzsdén is kisebb eladási hullám volt.

Kiemelte, a nemzetközi piacokat egyértelműen a koronavírus-járvány omikron variánsával kapcsolatos hírek mozgatták, és ez érvényesült a budapesti tőzsdén is. Az omikron variánsról egymásnak ellentmondó hírek érkeztek. A befektetők egy kicsit "megijedtek", emiatt volt Budapesten kisebb eladás - fogalmazott az elemző.

Kitért arra is, hogy a 4iG befektetői napot tartott, bejelentették, hogy megvásárolják a Digi magyarországi leányvállalatát, emiatt jelentősen emelkedett a társaság árfolyama, és 2,54 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.

A Mol árfolyama 24 forinttal, 0,98 százalékkal 2416 forintra csökkent, 7,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,31 százalékkal 17 790 forintra erősödött, forgalmuk 14,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8,50 forinttal, 2,01 százalékkal 413,50 forintra csökkent, forgalma 218 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,58 százalékkal 8550 forintra csökkent, a részvények forgalma 4,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4320,18 ponton zárt kedden, ez 60,14 pontos, 1,41 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!