BÉT - Nagy emelkedéssel zárt a magyar tőzsde

Gazdaság, 2023.03.23

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 943,61 pontos, 2,25 százalékos emelkedéssel, 42 906,06 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: a Fed szerdai, 25 bázispontos kamatemelését követően nagyobb mínuszokkal zártak a tőzsdék a tengerentúlon, azonban csütörtökön kedvező volt a tőzsdei hangulat, az árfolyamok emelkedtek.

Hozzátette: kisebb ütemben ugyan, de emelkedés jellemezte az európai piacot is.

A forgalom az átlagosnál nagyobb volt a BÉT-en, az OTP és a Mol erőteljes emelkedésnek indult, "forró tőke" érkezett, amely azt feltételezi, hogy külföldi szereplők is vásároltak a magyar papírokból - mondta az elemző.

A Mol 86 forinttal, 3,50 százalékkal 2546 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 340 forinttal, 3,38 százalékkal 10 400 forintra nőtt, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,39 százalékkal 388 forintra emelkedett, forgalma 147,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,34 százalékkal 7375 forintra erősödött, a részvények forgalma 667,8 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3490,34 ponton zárt csütörtökön, 6,30 ponttal, 0,18 százalékkal csökkent a szerdai záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!