BÉT - Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés az elemző szerint

Gazdaság, 2020.06.26

A nemzetközi befektetői hangulat javulása miatt felfelé vehetik az irányt az árfolyamok a nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában felidézte, csütörtökön végül a 37 ezer pontos támasz felett tudott maradni a BUX, egy hajszálon múlt a letörés.

A vezető részvények közül az OTP a 11 500 forintos szint közelében mozog; a jelenlegi rövid távú technikai kép inkább negatívnak mondható, de ha tartósan vissza tud kapaszkodni a részvény a 11 500 forintos árfolyam fölé, ismét jöhet egy emelkedő hullám - jelezte a szakértő.

A Mol jegyzése az 1900 forintos támaszt tesztelgeti, ha a következő napokban ezt letöri, 50-100 forintot eshet a papír. A Richter ismét a 6800 forintos szint felett zárt, ha sikerül megmaradni felette, a 7 ezer forintos ellenállás felé veheti az irányt. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 380-400 forintos sávban mozoghat - közölte.

Az elemző kitért arra is, hogy 396,59 forintos átlagáron vásárolt saját részvényeket a Magyar Telekom. A csütörtöki részvény-visszavásárlási aukción 5,2 milliárd forint értékben fogadtak el ajánlatot, ez volt a maximális keret.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 197,52 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 37 001,94 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 12,0 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 9 forinttal, 0,47 százalékkal 1903 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,64 százalékkal 11 430 forintra esett, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,02 százalékkal 390 forintra gyengült, forgalma 78,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 1,04 százalékkal 6820 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!