BÉT - Szembement a nemzetközi hangulattal a BUX pénteken

Gazdaság, 2023.11.17

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,92 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel, 57 010,75 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 4,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az előző napi záráshoz képest gyengültek.

Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, nagyfokú érdektelenség jellemezte a hét utolsó kereskedési napját, amit az alacsony forgalom is jelez. A BUX szembement a nemzetközi hangulattal és egyedi céghírek sem érkeztek - tette hozzá.

Az európai piacok erősödéssel zártak pénteken, a tengerentúli piacok oldalaztak a BUX zárásakor. Európában és a tengerentúlon a kamatemelési várakozások "eltűntek", a rövid és hosszú hozamszintek csökkenése pedig növeli a kockázatosabb eszközök, mint a részvénypiacok, vonzerejét - fogalmazott.

A Mol árfolyama 50 forinttal, 1,75 százalékkal 2812 forintra csökkent, 966,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,22 százalékkal 13 880 forintra esett, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 0,82 százalékkal 608 forintra gyengült, forgalma 136,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 1,80 százalékkal 8730 forintra csökkent, a részvények forgalma 890,9 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5058,32 ponton zárt pénteken, ez 9,57 pontos, 0,19 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!