BÉT - Új csúcson zárt a BUX és az OTP

Gazdaság, 2021.10.13

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 85,30 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel új történelmi csúcson, 54 733,73 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest, az OTP árfolyama új rekordod ért el.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a BÉT különösen jól teljesített, hiszen a BUX napközben az 55 ezer pontot is meghaladta, de a vártnál magasabb amerikai inflációs adat miatt Európa-szerte mérséklődött a kereskedés lendülete a nap végén. Kibocsátói hírek nem befolyásolták az árfolyamokat, a Mol árfolyama az olajár csökkenésével együtt korrigált vissza - tette hozzá.

A Mol árfolyama 46 forinttal, 1,68 százalékkal 2694 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 215 forintos, 1,14 százalékos emelkedéssel 19 070 forinton zártak, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki. Napközben a 19 200 forintot is elérte a bankpapír árfolyama, ami új történelmi rekord.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 425 forint maradt, forgalma 167,9 millió forintot ért el.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,46 százalékkal 8660 forintra emelkedett, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4388,26 ponton zárt szerdán, ez 20,07 pontos, 0,46 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!