BÉT - Visszaeséssel kezdhet a tőzsde

Gazdaság, 2021.05.05

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a jelentős keddi emelkedést követően visszafelé korrigálhat a szerdai nyitást követően - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Józsa Bence szerint az OTP 14 ezer forintig erősödhet, ha folytatja az emelkedést, míg a Mol esetében a 2150 forint, a Richternél pedig a 8800 forint a felső ellenállás. A Magyar Telekom gyengüléssel zárt szerdán, árfolyama 405 forintig csökkenhet - tette hozzá.

A BÉT részvényindexe, a BUX 942,29 pontos, 2,19 százalékos emelkedéssel, 44 036,18 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 74 forinttal, 3,58 százalékkal 2140 forintra erősödött, 3,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 375 forinttal, 2,78 százalékkal 13 880 forintra nőtt, forgalmuk 15,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,96 százalékkal 411 forintra csökkent, forgalma 83,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,47 százalékkal 8615 forintra emelkedett, a részvények forgalma 972,9 millió forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!