Bővíti elektromos járműparkját a Magyar Posta

Gazdaság, 2022.08.15

A Magyar Posta Zrt. flottaszolgáltatás keretén belül 771 elektromos meghajtású segédmotoros járműre kötött szerződést, amely további 330 darabbal bővíthető - olvasható az állami cég MTI-hez küldött közleményében. A beszerzéssel a társaság mintegy 5 ezres gépjárműparkjának 23 százaléka lesz zéró kibocsátású.

A háromkerekű elektromos segédmotorokat olyan járásokba telepítik, amelyek útvonala hosszabb, a küldeménymennyiség pedig valamivel átlag feletti - áll a cég közleményében.

A járművek egy töltéssel 60 kilométer megtételére alkalmasak, 45 km/órás maximális sebesség mellett 200 kilogramm levél és csomag szállítására képesek.

Schamschula György, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója a közleményben megjegyezte, hogy a tervek szerint az összes kézbesítőjárás mintegy 15 százalékát látják el háromkerekű elektromos segédmotorral.

A jelenlegi járműfejlesztések eredményeként már a járások 45 százalékában lesz elektromos meghajtású kerékpár vagy elektromos segédmotorkerékpár - közölték.

A Magyar Posta 2018-ban kezdte fejleszteni elektromos járműparkját. Jelenleg a mintegy 5 ezres flottájának alig 4 százaléka zéró kibocsátású, a háromkerekű segédmotor flottával ez 23 százalékra bővülhet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!