Csaknem félmilliárd forintot kap a fürdő fejlesztésére Szarvas

Gazdaság, 2026.07.21

Csaknem félmilliárd forint uniós támogatásból fejleszthetik a szarvasi Szent Klára Gyógyfürdőt - tájékoztatta a település polgármestere az MTI-t kedden.

Hodálik Pál (Fidesz-KDNP) elmondta, a 480 millió forintos támogatást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretéből nyerték el energetikai korszerűsítésre. Az összegből elsősorban újabb napelemeket és energiatárolókat szereznek be. A támogatói döntést megkapták, ezután a kiviteli terveket készítik el, majd kiírják a közbeszerzést. Reményeik szerint a beruházás jövő év végére megvalósulhat.

A polgármester hozzátette, folyamatban van egy másik, 50 millió forintos fejlesztés is, amelyből a fűtési rendszer korszerűsítését végzik el. Ott már lefolytatták a közbeszerzést, év végéig megvalósítható a beruházás, ám határidő-hosszabbítást kellett kérniük, amelyre most várják a választ.

A beruházásokkal éves szinten mintegy 50 millió forintos megtakarítás érhető el az üzemeltetési költségekben.

Az 1902-ben, eredetileg tisztasági fürdőnek épített Szent Klára Gyógyfürdő látogatottsága évi 40 ezer körül mozog, enyhén növekszik az utóbbi időben. A fürdőben a település felszíne alól, 200-280 méter mélyről kinyert, 40-50 fokos gyógyvíz szolgál főként mozgásszervi betegségek kezelésére. A létesítményt 2000-ben már elkezdték fejleszteni, ekkor készült el egy sportmedence, egy kisebb látványmedence és felújították a csaknem százéves részeket is.
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!