Csehországban a korábbi évek átlagának a felére csökkent a turisták száma tavaly

Gazdaság, 2021.02.09

Csehországban a turisták száma tavaly 10,8 millióra, a korábbi évek átlagának felére csökkent  - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) kedden.

Az éves szintű visszaesés 51 százalékos, és alapvetően a koronavírusjárvány következménye. A külföldi turisták száma 73 százalékkal zuhant.

A kereskedelmi szálláshelyeken a turisták 31,2 millió vendégéjszakát töltöttek, ami éves szinten 45,3 százalékos csökkenés.

A Csehországba látogató külföldi turisták száma a korábbi években folyamatosan emelkedett. "Az egész világot érintő pandémia tavaly jelentős mértékben korlátozta az utazási lehetőségeket, ezért az összes külföldi forrásunk mélyen a korábbi évek átlaga alatt maradt" - mutattak rá a statisztikusok.

A cseh vendégek majdnem 8 millió vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, 28 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben (2019). A külföldi turistáknál a visszaesés több mint 70 százalék.

A legnagyobb számú turista - 819 ezer - ismét Németországból érkezett Csehországba, de a csökkenés itt is több mint 60 százalékos. Lengyelországból 287 ezren érkeztek, 57 százalékkal kevesebben, mint az előző évben. A szlovákiai látogatók száma kétharmaddal 274 ezerre esett vissza. A legnagyobb mértékben a távolabbi országokból származó turisták száma csökkent. Kínából például a korábbi évek átlagának csak 6,4 százaléka járt tavaly Csehországban.

A tavalyi turistaszezon nagy csehországi vesztese Prága, ahová az év utolsó negyedében 1,9 millióval kevesebb külföldi turista érkezett, mint 2019-ben. Ez azt jelenti, hogy a korábban sikeres év végi turizmus a cseh fővárosban 93 százalékkal esett vissza. A 4, illetve 3 csillagos szállodákban éves összehasonlításban a vendégek száma 89, illetve 85 százalékkal csökkent.

Idegenforgalmi szempontból tavaly csak a nyári turistaszezon volt jobb, de a külföldi turisták akkor is hiányoztak Csehországból.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!