Egy év óta először emelkedtek a termelői árak Kínában januárban

Gazdaság, 2021.02.10

Egy év óta először emelkedtek a termelői árak Kínában januárban, miközben a fogyasztói árak ismét zsugorodtak - derül ki a kínai statisztikai hivatal szerdán közzétett adataiból.

A termelői árak éves bázison 0,3 százalékkal nőttek januárban, egy év óta először emelkedve, továbbá a legnagyobb mértékű növekedést elérve 2019 májusa óta. Elemzők 0,4 százalékos áremelkedésre számítottak a decemberi, 0,4 százalékos csökkenést követően. A januárra közölt beszerzésimenedzser-indexek alapján várható volt az árnövekedés, a statisztikai hivatal adataiból ugyanis kiderült: a Kína északkeleti területeit érintő újabb járványhullám miatti lezárások és forgalomkorlátozási intézkedések megnövelték a termelői költségeket.

Havi összevetésben a termelői árak 1,0 százalékkal nőttek decemberről januárra.

Tung Li-csüen, a statisztikai hivatal szakértője az adatokhoz mellékelt közleményben hangsúlyozta: a belföldi kereslet élénkülése, valamint a globális nyersanyagok, például a nyersolaj és a vasérc felszökő árai felfelé tolták a termelői árindexet az év első hónapjában.

A fogyasztói árindex 0,3 százalékkal zsugorodott januárban a tavalyi azonos időszakhoz képest. Elemzők 0,1 százalékos árcsökkenést jeleztek előre, miután decemberben az index 0,2 százalékos emelkedést mutatott. A decemberi emelkedést megelőzően novemberben szintén árcsökkenést regisztráltak, amire utoljára 2009 októberében volt példa.

Havi összevetésben a fogyasztói árak 1,0 százalékkal nőttek decemberről januárra, ami viszont erősödést jelent a decemberre közölt 0,7 százalékos havi adatról. Tung Li-csüen a havi összevetésben tapasztalt áremelkedést a februárban esedékes kínai holdújév közeledtével, az ország északkeleti területeit érintő járványhullámmal, valamint a hideg időjárással magyarázta. Rámutatott: az indexet leginkább az élelmiszerek ára húzta felfelé havi viszonylatban.

A szakértő az éves összevetésben regisztrált árcsökkenést részben annak tudta be, hogy a kínai holdújév tavaly januárra esett, illetve akkor még a járvány hatása nem volt érzékelhető a gazdaságban, így az összehasonlítás alapját képező adat viszonylag magas volt.

Az élelmiszerek és energiaforrások árát nem tartalmazó maginfláció januárban 0,3 százalékkal zsugorodott, a statisztikai hivatal szakértője szerint elsősorban a szolgáltatások árának csökkenése miatt.

A kínai gazdaság előrejelzések szerint 8,4 százalékkal nőhet idén, miután tavaly a koronavírus-járvány gazdaságbénító hatásaira az éves növekedés 2,3 százalékosra mérséklődött.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!