Együttműködési megállapodást kötött az NKFIH, az ITM és a PM a kutatás-fejlesztés támogatására

Gazdaság, 2021.10.21

Felhívjuk felhasználóink figyelmét, hogy a 12:45 órakor kiadott, Együttműködési megállapodást kötött az NKFIH, az ITM és a PM a kutatás-fejlesztés támogatására című anyagunk és a hozzá tartozó rövidhír 3. bekezdésének 1. mondatában a nyilatkozó kérésére egy számot módosítunk. Így a mondat helyesen:



Közölte, 2014 és 2020 között 5 5 0 milliárd forintnyi európai uniós forrás volt hozzáférhető kutatás-fejlesztési célokra, most a 2021 és 2027 közötti ciklusban ugyanerre a célra csaknem 600 milliárd forint áll majd rendelkezésre. (az első összeget pontosítottuk)

Felhívjuk tisztelt felhasználóink figyelmét, hogy a hitelesség érdekében a javításokat hajtsák végre a felhasznált anyagon!

PONTOSÍTOTT VÁLTOZAT - Együttműködési megállapodást kötött az NKFIH, az ITM és a PM a kutatás-fejlesztés támogatására

Budapest, 2021. október 21., csütörtök (MTI) - Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Pénzügyminisztérium a kutatás-fejlesztés és innováció támogatására, ennek a területnek ugyanis kiemelt szerepe van a magyar gazdaság fejlesztésében - mondta a PM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Rákossy Balázs hozzátette, a megállapodás rögzíti a kutatás fejlesztési célra igénybe vehető európai uniós forrásokkal összefüggő feladatok megosztását.

Közölte, 2014 és 2020 között 550 milliárd forintnyi európai uniós forrás volt hozzáférhető kutatás-fejlesztési célokra, most a 2021 és 2027 közötti ciklusban ugyanerre a célra csaknem 600 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

Az államtitkár elmondta, a megállapodás értelmében a hivatal és a két minisztérium ezeknek a forrásoknak a hozzájutását közösen kordinálja, ezen belül pedig az ITM és a hivatal fekteti le azokat a szakmai elvárásokat, amelyek a magyar gazdaság szereplői számára egyértelművé teszik, hogy milyen szabályok alapján tudnak kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységet végezni.

Ezek a források azért fontosak, mert a nemzeti hozzájáruláson felül segítik, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások, a magyar nagyvállalatok, minél versenyképesebbek legyenek, és a kutatás fejlesztés területén minél jobb eredményeket tudjanak elérni - mondta Rákossy Balázs.

Az államtitkár megjegyezte, időarányosan jól állnak annak a célkitűzés teljesítésével, amely szerint a kormány 2030-ra a GDP 3 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre.

Kiemelte, a kutatás-fejlesztési tevékenység a pandémia előtt és azt követően is nagyban hozzájárult a magyar versenyképesség, a magyar gazdasági növekedés eléréséhez, fenntartáshoz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!