TV műsor

Ellenszavazat nélkül döntött a monetáris tanács az alapkamat tartásáról

Gazdaság, 2019.09.11

A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek az alapkamat, az egynapos és az egyhetes jegybanki fedezett hitel kamatának 0,9 százalékon, valamint az egynapos jegybanki betét kamatának mínusz 0,05 százalékon tartásáról augusztusban - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az augusztus 27-i kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvében a honlapján szerdán.

A közlemény szerint a beérkezett adatokat, illetve az inflációs és makrogazdasági kilátásokat övező kockázatokat figyelembe véve a tanácstagok egyetértettek abban, hogy a júniusi inflációs jelentés előrejelzése, valamint az előző kamatdöntés óta beérkezett adatok, illetve a hazai és nemzetközi pénzügyi piaci folyamatok augusztusban nem indokolják a monetáris kondíciók megváltoztatását.

A tartósabb inflációs tendenciák esetében a lefelé mutató kockázatok erősödtek, amelyek mértékének megítéléséhez a második fél évben beérkező adatok meghatározóak. Ezek közül kiemelten fontos a lassuló európai konjunktúra dezinflációs hatásainak begyűrűzése, a globálisan meghatározó jegybankok monetáris politikájának változása, az új lakossági állampapír megtakarításokra gyakorolt hatása, valamint az anticiklikus fiskális politika gazdasági következményei.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!