Figyelmeztető sztrájkot tartanak a GE Aviation veresegyházi gyárában csütörtökön

Gazdaság, 2021.06.08

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a dolgozók a veresegyházi GE Aviation Hungary gyárában csütörtökön, miután nem tudott megegyezni a munkáltató és a VDSZ-hez tartozó Nehézfémipari Szakszervezet az idei béremelésről - közölte a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) az MTI-vel kedden.

A munkavállalói érdekképviselet szerint az éves szinten mindössze 2 százalékos béremelési ajánlat "nevetségesen kevés".

A munkabeszüntetés csütörtökön 13.00 órától 15.00 óráig tart majd - közölték.

A szakszervezet újra felhívta a figyelmet a helyzet tarthatatlanságára, különös tekintettel arra, hogy kiderült: a GE Aviation tavaly 113 milliárd forintot, azaz 4 és fél millió dollárt vitt ki osztalékként az országból, és a cégnek a mérlegadatok alapján 35 milliárdos nyeresége volt 2020-ban - írták.

"A GE Aviation kicsinyessége emiatt továbbra is teljességgel érthetetlen, már csak azért is, mert a VDSZ béremelési javaslata mindössze 9 millióval több a munkáltató ajánlatához képest, és ez a mérlegadatokhoz viszonyítva elenyésző különbség!" - fogalmaztak a közleményben.

Jelezték: amennyiben a figyelmeztető sztrájk nem éri el célját, a dolgozók határozatlan idejű munkabeszüntetésre is hajlandóak.

A nyilvános cégadatok szerint a GE Aviation Hungary Kft. több mint 500 dolgozót foglalkoztat, árbevétele - ami kizárólag exportból származott - tavaly 69 milliárd forint volt, nyeresége 35 milliárd forintot tett ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!