Fitch: javulnak, de továbbra is nagyon bizonytalanok a feltörekvő gazdaságok idei kilátásai

Gazdaság, 2021.01.20

A várhatóan újból beinduló gazdasági növekedés és a gyorsuló tőkebeáramlás környezetében az idén a tavalyinál jobb hitelpiaci kondíciókra számíthat a globális feltörekvő térség, de továbbra is nagyon bizonytalan, hogy a koronavírus-járvány milyen gazdasági hatásokat hagy maga után - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott átfogó tanulmányában.

A nemzetközi hitelminősítő hangsúlyozta, hogy az általa besorolással ellátott feltörekvő gazdaságok szuverén adósminősítési mutatói meredeken romlottak tavaly.

A kimutatás szerint a Fitch Ratings osztályzati listáján szereplő feltörekvő térségi országok közül 2021 elején 29-nek az államdós-besorolására volt érvényben leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátás, jóllehet 2019 végén még csak 13 feltörekvő gazdaság szuverén kötelezettségeinek osztályzati kilátása volt negatív.

A hitelminősítő kiemelte azt is, hogy a besorolási listáján szereplő államadósok közül tavaly öt került törlesztési csődbe; ez éves rekord.

A Fitch Ratings londoni elemzőinek előrejelzése szerint a globális feltörekvő térség hazai összterméke (GDP) az idén átlagosan 6,6 százalékkal - Kína nélkül számolva 5 százalékkal - növekszik a tavalyi évre valószínűsíthető 1 százalékos - Kína nélkül 4,7 százalékos - visszaesés után.

A 2021-re várt térségi növekedésben a tavalyi visszaesésből eredő bázishatások, valamint a járvánnyal szembeni orvosi eredmények hatásai egyaránt szerepet játszanak - áll a Fitch szerdai tanulmányában.

Mindehhez a nyersanyagárak emelkedése, a tőkebeáramlás gyorsulása és a dollár gyengülése is társul, és e tényezők együttes hatására a feltörekvő gazdaságok az idén a tavalyinál kedvezőbb hitelpiaci kondíciókra számíthatnak - hangsúlyozzák a Fitch Rarings elemzői.

A hitelminősítő szerint azonban a koronavírus-járvány dinamikája és gazdasági hatásai továbbra is nagyon bizonytalanok. A legtöbb feltörekvő gazdaság közel sem rendelt annyi oltóanyagot, mint a fejlett ipari országok, ráadásul a tömeges oltások megkezdése után is jelentősebb logisztikai problémákkal lesznek kénytelenek szembenézni - áll a Fitch elemzésében.

A cég szerint a világjárvány következményei közé tartoznak a magasabb államháztartási hiányok és az ugyancsak megnövekedett államadósság-terhek.

A Fitch Ratings szerdai prognózisában közölte: becslése szerint a feltörekvő térség gazdaságaiban a GDP-arányos államadósság-ráták mediánértéke tavaly 62 százalékra emelkedett a 2019-ben mért 48 százalékról, a hazai össztermékhez viszonyított államháztartási deficitek mediánszintje pedig a 2019-es 2,8 százalékról 2020-ban 7,7 százalékra nőtt.

A Fitch londoni elemzőinek várakozása szerint csak fokozatos ütemű konszolidációra lehet számítani, így a feltörekvő gazdaságok GDP-arányos államadósság-rátája mediánértéken számolva az idei év végéig valószínűleg 64 százalékra emelkedik.

A hitelminősítő közölte: azzal számol, hogy a globális feltörekvő térség effektív kamatszintjének mediánja 2021-ben 3,9 százalékra csökken, a megemelkedett adósságteher azonban azt jelenti, hogy a bevételekhez mért kamatkötelezettségek mediánszintje valamivel 10 százalék felett marad. Ez több mint a kétszerese az előző évtized elején mért szinteknek.

A Fitch a szerdai tanulmányban megerősítette ugyanakkor azt az előrejelzését, hogy várhatóan jelentősen gyorsítja a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok kilábalását a koronavírus-járvány okozta sokkból az Európai Unió helyreállítási alapja, különösen jövőre.

A Fitch Ratings elemzői kiemelik, hogy a tizenegy közép- és kelet-európai EU-tagállam mindegyike a Next Generation EU néven meghirdetett 750 milliárd eurós helyreállítási alap térítésmentes juttatásainak nettó kedvezményezettje lesz, emellett ezek a gazdaságok új, olcsó hitelekhez is hozzájutnak a program keretében.

A Fitch közölte: modellszámításai ennek alapján arra vallanak, hogy a hazai össztermék reálértékével súlyozott átlagos gazdasági növekedési ütem 2021-ben 3,8 százalék, jövőre 5,5 százalék lesz a közép- és kelet-európai EU-térségben.

A cég a szerdai elemzésben nem tért ki Magyarországra. A közép- és kelet-európai térségről néhány nappal ezelőtt külön összeállított előrejelzésében azonban azt valószínűsítette, hogy a magyar hazai össztermék 2020-ban 6,2 százalékkal visszaesett, az idén viszont 4,9 százalékkal, 2022-ben 6,9 százalékkal növekszik.

Ez azt is jelenti, hogy a Fitch a térségen belül a magyar gazdaságban várja a leggyorsabb éves növekedési ütemet jövőre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!