A magyar villamosenergia-rendszer kihívásait és kilátásait vizsgáló elemzés összefoglalójában kiemelték: tavaly a magyarországi áramfogyasztás több mint harmada (37 százaléka) importból érkezett, ráadásul jellemzően akkor, amikor a legmagasabbak voltak az árak. Az elemzés szerint ez nem átmeneti állapot, a magyar termelési szerkezet és a hálózati adottságok tartós versenyhátrányt jelentenek.
A magyar áramtermelés 40 százalékát az atomenergia adta 2025-ben, a földgáz 20 százalékot, a leggyorsabban bővülő napenergia pedig a termelés negyedét tette ki. A termelés egyre inkább a megújulók felé tolódik, miközben a szén és az egyéb, nem gáz alapú fosszilis források súlya csökken - írták.
A napenergia magyarországi éves termelése a 2020-as szintről öt év alatt több mint a négyszeresére nőtt. A szélenergia részaránya csak 1,5 százalék, mivel a beépített kapacitás 2016 óta érdemben nem változott. A kormány 2026-2030 közötti programja legalább 4000 megawatt (MW) új szélerőművi kapacitás kiosztását ígéri, de az első, 700 MW-os kör ütemezése alapján a szél érdemi szerepe inkább csak az évtized végétől várható - idézték fel.
Az áramimport a legmagasabb árú időszakokra összpontosul, miközben az export a naperőművek megugró termelése miatt az alacsony árú órákra. Az esti és reggeli árcsúcsokat a földgáz határozza meg, ilyenkor a drágább gázerőművek szabják meg az árat, az esti, 150 euró/MWh körüli szint főként a gáz és a szén-dioxid kvóta árát tükrözi.
A GKI kitért arra is, hogy az európai ipar több mint kétszer annyit fizet az áramért, mint az amerikai, és csaknem 50 százalékkal többet, mint a kínai versenytársak, a magyar rendszer pedig a hálózati felár és a rezsicsökkentett lakossági árak keresztfinanszírozása miatt még az európai átlagnál is drágább.
A gazdaságkutató szerint a legnagyobb kockázat az atomenergia terén látható. Paks I. reaktorai 44 éve üzemelnek, engedélyeik 2032 és 2037 között futnak ki. A cél a mintegy 70 éves össz-üzemidő lehet, ehhez azonban környezetvédelmi engedélyezésre és jelentős műszaki beavatkozásokra lenne szükség. Mivel Paks II. megépítése bizonytalan, az üzemidő-hosszabbítás csúszása komoly energiabiztonsági kockázatot hordoz - jelezte a GKI.
A megújulóknál a napenergia túlsúlya önmagában növeli a termelés ingadozását, ezért fontos a szélesebb diverzifikáció (kockázatmegosztás) és a 4000 MW-os szélprogram mellett a tárolókapacitás kiépítése. Az elektrifikáció előrehaladtával a fogyasztás tovább nő, így a hosszú távú önellátáshoz a megújulók mellett az atom- és a gázerőművek szerepe is fontos maradhat - hangsúlyozta a gazdaságkutató.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!