Homolya Róbert a Stratosz új elnöke

Gazdaság, 2021.04.07

Homolya Róbertet, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatóját választották a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségének elnökévé, a főtitkári feladatokat a jövőben a MÁV Zrt. humánerőforrás vezérigazgató-helyettese, Steininger Zsolt látja el - közölte MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága az MTI-vel szerdán.

A Stratosz egyik kiemelt feladata - a közszolgáltató vállalatok fejlődésének elősegítése mellett - a tagvállalatok esetében a munkabéke és a rendezett munkaügyi kapcsolatok fenntartásának támogatása. A megújult elnökség elsődleges feladatának tekinti a KVKF (Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma) mielőbbi összehívását és a korábbi években kialakított együttműködés tovább folytatását ezen a területen is - áll a közleményben.

A közlemény szerint a Stratosz tagvállalatainak jelentősége és gazdasági súlya alapján az egyik legjelentősebb munkaadói szövetség Magyarországon.

A Stratosz 1994-ben alakult, mint a stratégiai jelentőségű és közszolgáltató vállalatok (távközlés, közúti és vasúti közlekedés, energia, vízgazdálkodás, média, stb.) országos gazdasági érdekképviselete.

A szövetség számos kisebb vállalat mellett szervezetébe tömörítve a legnagyobb magyar vállalatokat, gyakorlatilag az infrastruktúrát képviselő egyik legerősebb munkaadói szövetség lett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!